2010. május 19., szerda

Jah, mert az csak úgy megy....

Nézem a fészbúkkot. Beszarás, hogy mennyi hülyeséget csinálnak. Most azért erőteljesen kiverte a biztosítékot egy újonnan alakult csoport. Nem vagyok nacionalista, de miképp érintett,-illetve nem is igazán én, hanem Édesanyám- volnék a dologban igencsak felháborított a dolog. "Drága" sz.l.ovák "testvéreink" nacionalista köcsögei létrehoztak egy egy olyan klubot, amely +antihungary+ néven fut. Nos, ez nekem egy igen kényes téma. Anyai ágon a nagyszüleim felvidéken éltek, Nagyapám, mint egy barom, dolgozott a földeken, állatokat tartottak, mint az igazi, becsületes, jó parasztok. Majd a Benes dekrétumok által 1947.-ben arra próbáltak rákényszeríteni, hogy vallja magát szlováknak, ellenkező esetben fel is út, le is út. Nos, az én drága NAGYAPÁM, dacolva mindennel, (gondolom a 4 gyereke miatt elég lelkiismeret furdalással) nem volt hajlandó szlováknak vallani magát. Majd börtönbe vetették, és halálra ítélték. Mindennel bepróbálkoztak, hogy mivel tudnák megfogni. Aljas, tetű módon elsőként a gyerekekkel próbálkoztak. Berendelték a tanácsházára Őt is meg a Nagyanyámat is, majd feljelentették, hogy magukra hagyta a gyermekeit. Ennek következménye lett az előbb említett börtön. Szegény, már a siralomházban volt, mikor az ellenne felbérelt hamis tanú nem bírta tovább, és öngyilkos lett. Gondolom Őt is hasonló "vétkekkel" zsarolták. Majd ezek után nem tudtak vele mit tenni, hiszen nem volt már kivel és mivel begyanúsítani, kitelepítették. Igen, vonatra rakták a 4 gyerekével, (Édesanyám 9 hónapos csecsemő volt!!!), elkobozva tőlük mindenüket, földet, jószágot... mindent...Miközben, mint a vércsék úgy várták a szlovák "bajtársak", hogy mikor rakhatják be a seggüket a Nagyszüleim házába...Ők meg a tutajon, csorogtak kifosztottan, megalázottan, mert magyarok!
Nem vagyok véresszájú, fröcsögő, sőt legtöbbször csendben maradok. De most igencsak kiverték a biztosítékot nálam. Beszélnek a történelemről, a királyukról.... én meg tanúja voltam a bezárt koronázási templomnak Pozsonyban. Továbbá a annak a széknek, amely a pozsonyi várban lévő bútorkiállításnak a része, és azt a felíratott kapta, hogy Eredete: 16. század, Szlovákia.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése